A Kelták

A mai Pozsony terűlete a keltáknak többet jelentett mint egy vonzó letelepedési helyet. Elönyei közé egyértelműen Pozsony stratégiai fekvése tartozott a Duna gázlójánál, ugyancsak az eléggé magas folyami teraszok , melyeket nem érintettek az áradások... Ez a terület kontinuálisan már az újkőkorban be volt népesedve. A pozsonyi várdombon már az eneolit korszakában település volt, melynek lakósai a dunai gázlót ellenőrizték. A bronzkorszakban és az ún. halstatti korszak alatt a település a pozsonyi benépesedés centrumává vált, a fejedelem és kiséretének székhelyévé. Az alatta fekvő nyitott települések mezőgazdasági hátországát alkották. Legnagyobb felvirágzása azonban a késő latén korban /140 – 1-ben időszámításunk előtt/ keletkezett be, amikor is az 52 hektár területű Várdombon és a közel eső helyeken városszerű település jött létre, gazdasági és hatalmi központ, az ún. pozsonyi kelta oppidum.

A kelta emlékek feltárása a régebbi ráépítkezések miatt nagyon bonyolult és főleg a mentőfeltárásokkal végzik. Ennek ellenére ismert több mint 80 fekvésű hely, ezeknek köszönhetően körülbelül rekonstruálhatjuk az oppidum 20 hektárból álló központját /a Várdombot/ és a váralját. Az oppidumtól északra, egy 500 méteres üres térség után rátalálunk /a Szabadság téren/ azokra a lelőhelyekre, melyek fazekaskályhái egy ipari előváros létezését bizonyítják.

Az erődítmény létezését bizonyítandó egy részben feltárt sáncárok, mely felett valószínűleg egy védőgát állt tört kőből levő homlokzattal. A Káptalan utcában 1967-ben találtatott az I falazott épület faragott kőből levő sarkokkal, közepén tartóoszloppal és levezető csatornával. Harapószerű kőkapuként interpretálják – a hatalom és a függetlenség jelképének, úgy, ahogy a kaput az akkori Földközi-tengeri városokban értelmezték.

Több helyen akadtak rá az oppidumi lakósok házainak nyomaira – földviskók, agyagviskók és földfeletti épületek cölöpös konstrukcióval. Lakósai főleg kézművesek voltak, a házakon kívül még néhány raktár, termelési és műhelyépület nyomaira bukkantak, ezt olvasztókemencék és kovácsműhelyek fennmaradt részei és pénzverdemaradványok bizonyítják az Úri és a Ventúr utcákban. A pénzverde létezését olvasztótégelyek és érmeadagoló maradványok támasztják alá, melyek ilyen nagy számban sehol Európában nem találtattak. Pozsony szélesebb körzetében több mint 1500 kelta éremre találtak, a legrégebbi lokalizált veretű kagylóssztratéroktól a pozsonyi típusú érmeken keresztül /a BIAT , BIATEC aranysztratérok, valamint az ezüst BIATEC, NONNOS... tetradrachmák/ és a korabeli simmeringi típusú apró érmek, valamint a legfiatalabb idegen noricumi érmekig /Eis, Magdalensberg, Karlstein típus/.

A kereskedelem létezését nemcsak idegen érmek, hanem több Észak Olaszországból való árú - importált fémtárgyak /edények, csattok/ és egy antik amfóra maradványai. Ezeken kívül az anyagi kultúra sok leletére bukkantak, kerámiai, csont és kőtárgyakra, találtak fémszerszámokat és kovácsolt vasalásokat, kulcsokat, ekemaradványokat, hadi szerszámokat...

Az oppidum az i.e. 2. században keletkezett.Létezésének a dákok inváziója vetett véget. Az Úri utca egyik házában találtak ebből az időből két idős nő csontvázát, egy női és egy férfi koponyát, a vár térségében egy rommáégett objektumban tiz ember és állatok csontjait, de máshol is fellelhetjük a városban hasonló véres tanutételek nyomait. Azok, akik túlélték Dévényre menekültek, avagy a Duna másik oldalára, ahol a Noricumi királyság fogadta oltalmába őket, mely kevéssel időszámításunk előtt lett része a római impériumnak.